Hírvivő művészet   (Filozófiai jegyzetek) betüméret + - search

Művészettörténetet tanítva – egy idő óta már – azzal kezdem az oktatást, hogy azt gondolom, nem tartanánk itt e téren, ha az európai kultúra kialakulásánál nem lett  volna kimondottan hírvivő szerepe a művészetnek. A civilizáció megszületésének egyik kényszere a túlszaporodottságunk ténye. Amikor még létszámunk megfelelt a földön a természet rendjének (másik megfogalmazásban: az isteni szándék szerinti aránynak) megfelelően népesítette be az erdőket, mezőket, akkor az egyedek közti kapcsolat teljes harmóniában működött. A csapat vezetője mindenkit elért személyesen vagy még közvetlenül átélhető átvitellel (mond meg A-nak, hogy Z várja itt és itt.). Az ókorra ez megváltozott és a 470-es években formailag is megszűnő római birodalom után cseperedő új hatalmak vezérei közül az igazi  vezetők megérezték, hogy a közösségüket formáló és eddig összetartó kultuszuk már erőtlenek ilyen népesség mellett erre a feladatra. Hozzá kell tennem, hogy természetesen ez így nem korhű leírása az eseményeknek, hanem erősen összegző tömörítés annak érdekében, hogy a művészet ilyen mértékű  igényét, fejlődésének rúgóit, ennek a folyamatnak a mibenlétét megértsük. Nyilván hatott rájuk Konstantin öröksége ebben a keresésben, legvalószínűbb az, hogy megérezhették e hitben a birodalomépítés lehetőségét azon kívül is, hogy e rend hívőjévé váltak. Ágoston után a művészet lett a hír hordozója. A népet a művészet révén tudták értesíteni, annak segítségével tudták megértetni az új hit lényegét. Nagy és Kis Pipin már kereste, Károly meg is kötötte a közösséget Rómával (Nagy Károly, a frank birodalom megalapítója, 800-ben a pápa római császárrá koronázta). A középkor nem volt sötét (hogy is lehet a skolasztika ilyen), a művészet az evangélium hírvivőjének szerepéből adódóan egyrészt elképesztő gyorsasággal fejlődött, másrészt témája a kereszténység körén belül maradt. A megtért Európa a renaissance-ban már – Istent megismerve – önmagát fedezhette fel. Alkotóként irigykedve utalhatok Leonardóék indítékaira, Őket az örökölt harmónia inspirálta, végül – véleményem szerint Manet-ék – az ezt a korszakot lezáró impresszionisták kikacsintásai innen már komoly felháborodást keltettek a kortárs ítélkezőkben. A túlnépesedett embert – fokozottan meghagyva e minőségében – felváltotta a technokrata, ezzel az ember átlépett a jelenlegi saját dimenziójába, amivel már nem része harmóniájában a természetnek, mintegy közvetlenül az univerzumot választotta otthonának, felrúgva az addigit, bolygójának természetét. A Föld – azt gondolom – ma már inkább pusztán környezet számunkra mint természet. Ezért hiszem azt, hogy a művészet ismét erősen a hírvivő szerepét kell, hogy betöltse. Amit én csinálok a magam módján, az nem más mint munkámmal mindezekre felhívjam a figyelmet. Milliárdnyi szereplőként részt venni az otthonkeresésben azzal, hogy harmóniát hagytunk magunk mögött, de a maradékból újat építhessünk. Meggyőződésem, hogy maga a rajz sem elsősorban a kontúrjával elkülöníthető egyedi formát kell, hogy előállítson, hanem (és ez kimondottan a mi, európai művészetünkre igaz, nem így van pl. az indián vagy az egyiptomi kultúrában) a térben megjelenő tömegnek a lényegét, ezzel a látványvilágban meglévő, megbújó rendet kell hogy megmutassa, ezt láttatva hozza a felszínre, és hogy ez ne egy lila köd legyen, értsük úgy, hogy például bármilyen portré először is egy tömegként fogható meg, hasonlóan talán Platon általános emberének megjelenítéseként.
Másitó Inas1., Závodszky
Képzőművészként a másító inas magam kitalált megjelölésével azt igyekeztem meghatározni, hogy a múlt nagy művészetének segítségével – és nem annak visszautasításával – egy új, a mára jellemző igények szerint megfelelő harmónia-rendszert keresni, talán építeni most a feladatunk. Nem szűnő keresőként legalább ha ezt megtaláltam, akkor a képesség nekem erre kell, hogy elegendő legyen, a többi nem annyira érdekel. A régi mesterektől tanulni nem az általuk használt harmóniák keretét jelenti számomra. Hírvivőnek képzelhetem magam, de tudnom kell, hogy nem 40 km-t teszek majd meg, csak talán néhány millimétert és ha azt nem hátra, hanem előre sikerül, akkor boldog lennék. Szerencsére, ezt soha nem tudhatom meg.



  (Závodszky)

 

A könyv szövegét tartalmazó lapokon, az
oldalon a szavak kereséshez nyomja meg
a  Ctrl  F  billentyűt, a képernyőn erre
(alul vagy fent) megjelenik a keresés opció.