Életrajz
[000001]

Závodszky Johanna (Bemutatkozó) Spinracing oktató, személyi edző

Egész eddigi életemet végigkövette a sport, így számtalan sportághoz volt szerencsém, kezdve az úszással, amit aztán a torna és judo követett, majd a tenisz, öttusa, hobbi-szintű asztalitenisz és squash.
Végül az aerobikban találtam meg a számomra legalkalmasabb mozgásformát, azon belül is a Spinracing és a TRX a két nagybetűs SZERELEM.
2012 novemberében végeztem el a Spinracing tanfolyamot, s már akkor tudtam, hogy ezt a jó hangulatú, pörgős-tekerős „életérzést” szeretném továbbadni Nektek, ahol megtapasztalhatjátok, milyen egy igazán kemény, mégis kellően hatékony óra folyamatos tekeréssel és színes karmunkával, amelynek célja: fittnek és boldognak lenni.  Azt gondolom, a testi-lelki jólét a boldogsághoz vezető út, ez legyen a motiváció!
Gyertek és mozogjunk együtt! 
Mottóm: "Soha nem késő, hogy azzá válj, aki lehettél volna."

Végzettségek:
2013 - International Wellness Institute: Személyi edző
2012 - 2013 – IFAA - Fitness Company, Aerobik sportedző
2012 – Spinracing oktató
Eleven gyerekként már egészen kis fejjel is vonzódtam a sporthoz, aztán több sportágban kipróbáltam magam, kezdve az úszással, amit aztán a torna és a judo követett, majd a tenisz, öttusa, hobbi-szintű asztalitenisz és a squash.
Végül az aerobikban találtam meg a számomra legalkalmasabb mozgásformát, azon belül is a Spinracing és a TRX a két nagybetűs szerelem.
2012 novemberében végeztem el a Spinracing tanfolyamot, s már akkor tudtam, hogy ezt a jó hangulatú, pörgős-tekerős „életérzést” meg karom osztani mindenkivel, az ebből fakadó örömöt továbbadni Nektek. Akit ez a felszabadítóan jó hangulat érdekel, jöjjön és próbálja ki és akkor megtapasztalhatja, milyen egy igazán kemény, mégis kellően hatékony óra folyamatos tekeréssel és színes karmunkával, amelynek célja: fittnek és boldognak lenni.
A mottóhoz:
(A tapasztalatok meghatározóak, de ami igazán meghatároz minket, az a tapasztalataink alapján hozott döntéseink. Testünk és lelkünk együtt adja személyiségünket, bármelyiket elhanyagoljuk, a veszteség dupla...)
Ide kattintva további oldalakat találhat (találhatsz) a témában
  Ceas
  Category1-> (3)
  Category2-> (4)
  Category3-> (18)
  Képek (2)
Ügyfélszolgálat
  Közösségi portálok
Share via E-Mail Share on Facebook Share on Twitter Share on Google Buzz Share on Digg
  Gyorskeresés
 
Használjon kulcsszavakat a kereséshez (a cikk nevét).
Részletes keresés
  Képek
 Kép/képmappák-info
Private
Private Homepage
Egyéb képek
Hungarian English



osCommerce